Megint sci-fi

Arra gondoltam, hogyha a 2010-es év már sci-finek számít, akkor megtörténhetnek olyan dolgok, amik normálisan nem. Úgy értem, olyan dolgok történhetnek meg velem, amire nem is számítanék. Bármi elképzelhető. Amire azt mondtam, hogy "majd 20 év múlva" vagy "majd valamikor a jövőben", annak mind eljött az ideje. Elvégre ez itt most a jövő. Előreutaztam az időben. Igaz, hogy gyalog, időgép nélkül, de mégiscsak elutaztam.

Sci-fi

Én mindig meg akartam érni, amikor repülő autók lesznek, meg csillagközi utazás. De legalább itt vagyok 2010-ben(!), és elektronikus naplót vezetek, amit bárki elolvashat. Amikor a Star Warst néztem, még nem is tudtam, hogy ilyet lehet majd valamikor.

Ennél már csak 2020 lesz nagyobb fless. Akkor tuti előveszem a Cyberpunkot 2020-at. (Persze csak képletesen, mert már nincs meg.)

Stefan Raab

Eszembe jutott egy régi poénja. Gyakran kihívott sportolókat (éppenséggel eleinte csak nőket) a saját sportágjukban. Pl. Regina Halmich-hal bokszolt. Aztán vendégségbe volt nála egy férfi bokszoló is, talán Klitschko, és megkérdezte, hogy nem állna-e ki ellene is. Erre Stefan Raab csak annyit mondodd: "Nem vagyok én buzi."

Kegyeleti támogatás

Tényleg ez a legfontosabb mondanivalója az MSZP-nek, hogy a temetést megtámogatják pártízezerrel? Ez fogja forradalmasítani a társadalompolitikát? Ez az a nagy vízió, amiért érdemes rájuk szavazni? Hogy a száraz kenyerükből hozzánkbasznak pár morzsát? Tudjátok mit? Remélem, a Fidesz jól megfingatja őket, hadd szopjanak ők is egy kicsit!

UPC

Mindig pont azt az egy adót veszik el, amelyiket rendszeresen nézem. Mit gondoltak, hogy ha a Pro7-es sat.1-re cserélik, az nem nagy különbség, ha meg a sat.1-et elveszik, azért úgyse kár? Jelenleg a "több mint 50 csatorna" az 46.

Kínai

Voltam kínai kajáldában. A csaj nem igazán értett magyarul, és egy szóval olyan nagy gondban volt, hogy odahívott mást is, hogy lefordítsa neki. Nem értette azt, hogy "főtt rizs."

Terminátor

Tippeljetek, hogy a német változatban a The Sarah Connor Chronicles-nek miért adták a Terminator: SCC címet!

Cobra11

Bírom ezt a sorozatot. Mindig egy kiba nagy autóbalesettel kezdődik. Az autóértők azt is tudják, hogy melyik kocsi fog összetörni (merthogy nyilván az olcsóbb modellek).

33

Nézem az új Battlestar Galactica "első" részét (a pilot utáni elsőt adják). 33 percenként támadnak a gonosz robotok, az emberek már 135 órája nem aludt.

E-könyv és nosztalgia

Igen, a nyomdáé a jövő, és el fognak terjedni az iGutenberg könyvek, de mégis csak azt gondolom, hogy az igazi hangulata a kézzel másolt kódexeknek vannak. Nem hiszem, hogy a kézzel másolt kódexek valaha is el fognak tűnni, mert végülis azok az igazi könyvek. Nincs meg az az érzés, ahogy a polcon sorakoznak, hogy mindegyik kicsit más, nem érezni ezeken az új, nyomtatott könyveken, hogy szerzetesek garmadája dolgozott minden iniciálén. Úgyhogy félő, hogy a nyomtatás elterjedésével sok munkahely is meg fog szűnni.

-

Tartalom átvétel