algi blogja

Jessica Biel

Megint láttam a tévében Jessica Bielt, mint a megszerzendő nőt valami filmben. Csak szeretném leszögezni for the record, hogy én már régen milyen élelmes és előrelátó voltam. Volt ugyanis egy Hetedik menyország című sorozat, ami a szeretetről, a békességről és a tökéletes családmodellről szólt egy lelkész apával a főszerepben, szóval irtó cikinek számított, hogy nézem, de én töretlenül néztem, elvégre a lelkészbácsi legnagyobb lányát, aki ráadásul kosarazott is, Jessica Biel játszotta.

RTS-ek

Kipróbáltam az Emperor: Battle for Dune-t (ami a Dune 2000 folytatása, ami a Dune 2 remake-je, aminek semmi köze nincs a Dune első részéhez), mert nagyon sok jót hallottam róla. És valóban: felismerhetőek benne a Dune 2 elemei (ahogy a légivagon cipeli a fűszergyárat a fűszerhez és vissza), ugyanakkor full 3D grafika és méretarányosabb egységek. (Pl.

Csalók

Az előbb hívott egy ember, aki elég nehézkesen artikulált. Azt mondta, munka miatt telefonál, mert egy közös ismerősünk szerint határozott ember vagyok, és hogy érdekel-e.

Értékek és érdekek

Sok dolog, ami régről megvan, nagyon értékes, sőt, szent az ember számára. Csakhogy ezek a dolgok azért alakultak ki, mert hasznosak voltak az ember számára, segítettek a túlélésben neki. Gondolhatunk akár a biológiai szükségletekre (pl. a kétneműség, a szexualitás a változatos génállomány miatt kell), akár később, a kultúrában kialakult dolgokra.

Dark Corners of Dagon

A Dark Corners of Earth és a Dagon is a Shadow Over Innsmouth alapján készült. Előbbi egy PC-s játék, utóbbi egy spanyol film. A PC-s játék borzasztó lineáris volt. Van egy jelenet, amikor a helybéliek rátörik a főhősre a szállódaszoba ajtaját, és ha nem megfelelő sorrendben tolja az ajtó elé a szekrényt, meg a húzza el a reteszt, akkor elkapják, szóval gyakorlatilag be kell gyakorolni a mozdulatsort. Ráadásul baromi nehéz.

Repülni márpedig nem lehet

Ahányszor elmagyarázzák a tévében, hogy mitől repül a repülő, én csak a homlokomat ráncolom. Aszongya, hogy a szárny felett hosszabb utat kell megtennie a levegőnek mint alatta, ezért ott gyorsabban kell, hogy áramoljon a levegő a szárnyhoz képest.

A menyasszony feketében volt (spoileresen, dehát könyörgöm, ősrégi film)

Hát, több alkalommal is keresgélnem kellett az állam a padlón. Először is a játék az idővel: a film azzal kezdődik, hogy hősnőnk ki akarja vetni magát az ablakon, majd azzal folytatódik, hogy már indul is végezni a dolgát. Megöl egy embert. De, hogy miért, az csak a film közepén derül ki.

A vágást mai szemmel is megállja a helyét, a kameramozgás pedig néhol megdöbbentően hatásvadász. Tarantino innen kölcsönzött, de már ebben a filmben is kölcsönzések vannak Hitchcock stílusából.

Ki tagadja a kommunizmus bűneit?

Őszintén szólva ilyen emberrel még nem találkoztam. De mondjuk, fogadjuk el, hogy a szimmetria miatt van erre szükség. Akkor elmondom, hogy milyen bűnöket szabad tagadni jelenleg Magyarországon: az apartheidet, a japánok második világháborús emberiség ellenes bűneit (kórokozók ledobás bombával civilekre), az amerikai bennszülöttek ellen elkövetett bűnöket…

Úgy érzem,

egy nagy sötétlő erdőbe jutottam.

Erkölcsök

Egyre inkább zavar, hogy a média népszerűsíti az erkölcstelenséget, a becsület pedig teljesen eljelentéktelenedik.

Tartalom átvétel